Kibaszott a látástól, „Ez csak egy kibaszott vicc lehet!”
A hajnali órákban a legszebbek a folyók, bennük van a tengerek bizonytalansága, hogy bármi lehet a túlparton: egy másik kontinens, ország, vagy te.
Talán ott állsz, és úgy mosolyogsz, mintha nem lennél olyan változékony, mint egy térkép, és annak határai. A közelben csónak indul útnak, amíg más korszakba képzeljük magunkat.
Olyanba, ahol nincs köztünk akadály, sem háború egymás birtoklásáért. Ott állsz és mosolyogsz, mert tudod, ugyanezt teszem, amint a Hold díszletei lassan távoznak, és magukkal viszik a felesleges vizet.
Best of Üvegtigris 1
Nincs semmi tervezés, a levegő nehéz, augusztusi. A helyi földhivatalban eltűnik egy völgy, ajkad íve.
Ott állsz a kivilágított nyírfák takarásában, pillanatokat, majd lépéseket számolsz: nem kontinensekre, vagy országokra vagy a legkíváncsibb.
A fizika törvényei könyvbe kibaszott a látástól pihennek. Ettől a vonaltól belátható, meddig vonzó a bizonytalanság, és honnan kezdődik az út, ahol helyet csinálhatunk egy félénk igének.
A sötétben, akár az éjjeli lepkék a fényt, keressük egymást. Szemünkben az Északi-sark, a pislogás mintha félévnyi sötétség lenne. A felvillanó pontok szembogaraid lehetősége.
Screen 27 no. Beférkőzik egy antarktiszi észlelőállomásra és beszivárog a személyzet soraiba. A történet egy pontján, egy gyengélkedő kutató testébe bújva letépi az őt újraéleszteni próbáló doktor kezét, majd — erőre kapva — különféle csápokat és más végtagokat növeszt a gazdatest húsán és izmain át.
Áttetszőbb a reggel: a kedvedért négyzetekbe teszem a naplementéket, s próbálom a legszebbet mutatni. Így kell lépnünk, mint egy sakkjátszmában, ahol egy hibával eldőlhet a végeredmény.
Azt mondják, a szerelem tíz lépésből áll, s ha az ötödik után nem látsz senkit, nem érdemes továbbmenni. De te itt állsz és mosolyogsz, mert sose hallottál még a vízityúkokról. Háttérben az ébredező folyó, mint frissen főtt kávé, gőzölög.
Ezt a pillanatot most begipszeljük, hogy emlékezzünk a helyére.
